Építkezés előkészítése »
Tetőfedés »
Homlokzatburkolat »
Beltéri burkolat »
Festék, bevonat »
Lépcső »
Kapu, kerítés »
Tetőfedés »
Homlokzatburkolat »
Beltéri burkolat »
Festék, bevonat »
Lépcső »
Kapu, kerítés »
Képzőművészeti pályázati felhívásA Budapesti Francia Intézet a Fő utcai otthonának 20. évfordulóját ünneplő kiállítást 2012. áprilisában nyitja meg 'Dunai kilátások' címmel, amely az épület tervezését, építésének körülményeit, funkcióváltozásait, a városlakók és a szakma általi fogadtatását mutatja be.
20 éves a Francia Intézet épülete – Képzőművészeti pályázatA kiállítás szervezői az épület köszöntésében, illetve a róla szóló reflexióban művészeti nézőpontokat is érvényesíteni szeretnék, ezért a kiállítási projekt részeként közösségi művészeti pályázatot írt ki. A pályázatra olyan, az épület által inspirált, az épületben ill. az épület külső felületén megvalósuló ideiglenes művészeti beavatkozások tervét várják, amelyek az épülettel, annak fizikai tereivel, építészeti szellemiségével, kulturális feladatával vagy kultúrpolitikai jelentőségével, a budapesti kontextushoz való viszonyával, illetve más aspektusaival foglalkoznak. A pályázat műfajaNyitott: bármilyen, a kortárs művészet eszköztárát használó munkával lehet jelentkezni, amely a Francia Intézet nyilvános, a közönség számára hozzáférhető, ill. látható tereiben valósul meg (pl. előtér, aula, kávézó, belső udvar, lépcsőház, médiatár, tető, homlokzat, járda stb. – az Intézet kiállítóterme, a Salle Padrazzini kivételével). A nyertes, megvalósított pályamű kiállítási ideje minimum egy hónap (a kiállítás időtartama), de adott esetben meghosszabbítható. Leadási határidő:2012. február 6. 14 óraTovábbi információ, jelentkezési lap:Képzőművészeti pályázati felhívásCímkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
KATEGÓRIÁK » FACEBOOK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Internorm innovatív ablakok Az Internorm kiváló hőszigetelő-képességű, speciális bevonatú, 3 rétegű üveggel ellátott ablakai a legmagasabb minőségi igényeket is kielégítik. »
AJÁNLÓ »
Internorm innovatív ablakok
Az Internorm kiváló hőszigetelő-képességű, speciális bevonatú, 3 rétegű üveggel ellátott ablakai a legmagasabb... »
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön a legfrissebb hírekről, újdonságokról!
|
|
||||||
|
|
||||||