»  Díjazott háztervek  »  I. helyezett házterv: Reisz Ádám építész

I. helyezett házterv: Reisz Ádám építész

A Reisz Ádám által benyújtott családi ház tervezésénél fontos szempont volt, hogy a beépített anyagok és technológiák úgy legyenek megválasztva, hogy azok mind előállításuk során, mind pedig elbontásuk után a lehető legkisebb terhet jelentsék a környezetre.

Alapkoncepció


Ha környezettudatos házról beszélünk, az ma már többet kell, hogy jelentsen a csupán energiatudatos készülékek beépítéséről. Ahhoz, hogy egy épületet energiatudatosan tudjunk használni, szükség van a benne élők gondolkodásának és hozzáállásának a környezettudatos életszemlélettel való azonosulására.


Természetesen a háznak tudnia kell a leghatékonyabban kiszolgálni az igényeinket, de fontos, hogy a megtervezett kétállásos garázs egyik helyén inkább a bringát és a kenut tároljuk. Az épület megfelelő tájolása és hőszigetelése alapvető, ma már szinte természetes követelmények. Amivel kevésbé szokás foglalkozni: az épület létesítése, illetve a beépített anyagok előállítása során keletkező környezetterhelés. Ezek olyan mértéket ölthetnek, hogy az egész épület élettartalmára vetítve is negatív szaldóban tarthatják az energiamérleget.


Épületszerkezet és beépített anyagok


Az épületbe olyan anyagokat terveztek, amelyek a szűkebb környezetből beszerezhetők, és feldolgozásuk a lehető leginkább környezetbarát. Az épület acélváza kevés anyagot igényel, és nagy fesztávok teherviselésére alkalmas, emellett 100%-ban újrafelhasználható. Az épület burkolata is környezetbarát táblás, újrafelhasználható építőlemez. A nagy üvegfelületek szintén 100%-ban újra feldolgozhatóak. Az építkezés szervezésénél figyelembe kell venni, hogy olyan évszakban kell dolgozni, amikor extra energia bevitelt nem igényel a külső hőmérséklet miatt az épületszerkezetek kivitelezése.


Az épület tájolása


A ház tájolásában három fontos szempont volt:
  • az égtájak szerinti elhelyezkedés, dél felé megnyitott napcsapdákkal (nyáron árnyékolva);
  • a telken használható és jó tájolású kert maradjon az épület mellett; illetve
  • legyen az épületnek a völgy irányába kilátása.

Zöldtető


Az épületet a saroktelken az alsó felőli utca szintjén helyezték el, így a felső része terepszint alá került, a csatlakozó terepet intenzív zöldtetőként alakították ki. A ház egyik oldalról a földbe vájt fallal rendelkezik, mely a zöldtetővel együtt kiváló természetes hőszigetelőként működik, és védelmet jelent a napterheléssel szemben is. Az épület előtti vízmedence szintén hozzájárul a kellemes, temperált hőérzet kialakulásához.


Alaprajzi elrendezés


A családi ház alapvetően két szárnya bontható: a délre tájolt közösségi terekre és a keletre tájolt hálószobákra. Az utóbbiakhoz vezető homlokzat nélküli folyosó nyitható üvegezésű felülvilágítót kapott, mely a kürtő hatás érvényesülésével jelentős szerepet játszik az épület temperálásában, illetve szellőztetésében. Az épület súlypontjában található étkező a hegy felőli oldalon is homlokzatot kapott, ezáltal a helyiség megvilágítottságát is javítva, illetve az egész épületben természetes légmozgásokat megindítva. Minden helyiség rendelkezik valamilyen természetes megvilágítással, így megtakarítva a világítási energiát napközben.


Technológiai kialakítás


Az épület fűtéséről automata pellet-fa kazán gondoskodik, melynek tárolója a garázs felé nyitott. A megújuló tüzelőanyag mennyiségének csökkentésére a rendszert kiegészíti egy napkollektor-telep. Utóbbi a ház mögött földbe süllyesztett módon került kialakításra, ezzel vizuálisan nem rontva az épület összképét. Az épület hűtéséről a mennyezeti csövezésen keresztül a kertben megépülő föld kollektor gondoskodik. Az esővizet összegyűjtik, amely öntözésre és szürke vízként használható fel.


Az épület lényege


individuális – szolgáltatótól független épületüzemeltetésre felkészített,
inkognitó – földben rejtőzködő épülettömeg, környezetbe illeszkedő tetőkialakítással,
intelligens – épületüzemeltetési automatika.

Építész:

Reisz Ádám

Munkatárs:

Szpevár Attila (látványtervek)

FBI Studio Építészműterem
1026 Budapest, II., Pasaréti út 24.
Tel.: 274-0199, (70) 504-2591
Internet
E-mail

Címkék: 
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK