Iframe/JavaScript:
Kert
Kert  »  Tippek & tanácsok  »  Citromfa a szobában

Citromfa a szobában

Szép Házak
Nyáron a szabadban, télen a szobában. A citromfa gondozása ennél kicsit bonyolultabb, de látványos szobanövényként mindenképpen érdemes rá gondolni.
A citromfát már i. e. 3000 évvel termesztették, de csak i. sz. 700 körül kezdték haszonnövényként kezelni. Arab kereskedőknek köszönhető, hogy Perzsiából Európába, először Dél-Itáliába került.

Ha szívesen nevelnénk citromfát néhány alapszabályt betartva egyszerűen megtehetjük, hiszen a mi nyári időjárásunkat kedveli a citromfa. A melegebb évszakokban egyszerű a dolgunk, hiszen a fát tarthatjuk a kertben, erkélyen vagy a teraszon egy nagy dézsában. Igazi mediterrán növény, amely ha ügyesen gondozzuk, még bőséges terméssel is megajándékoz bennünket. A citromfa hazájában, és a mediterrán vidékeken akár 6 méter magasra is megnő, de ettől a hazai körülmények között nem kell tartanunk.


A citromfa gondozása, szaporítása


A nyár folyamán szabadban nevelt citromfát ősszel vigyük be. Fontos, hogy világos, természetes fényben gazdag helyiségbe kerüljön, ahol viszonylag magas a páratartalom és a hőmérséklet legyen kb. 10-12 fok. Ha túl meleg van télen, vagy száraz a levegő, nincs elég fény, a citromfa lehullajtja az összes levelét. A téli levélhullás egyébként kis mértékben természetes, de ha egyszerre hullik le minden levél, akkor a környezettel van gond.

Ha a citromfának lehetetlen eléggé hűvös helyet találni a lakásban, akkor fűtött helyiségekbe csak úgy kerüljön, ha a fény és a páratartalom elegendő számára. Nagyon fontos, hogy egyenletes hőmérsékleten tartsuk, és legyen távol a sugárzó hőtől, fűtőtesttől. Tegyük a citromfát a lakás déli ablakához, és megfelelő mennyiségű párologtatóval teremtsünk párás környezetet számára. A téli kevés fényben és a meleg szobahőmérsékleten a növény nem kerül nyugalmi állapotba, így vízhajtásokat fejleszt. Tavasszal az első erősebb napsugarak hatására a szabadba kihelyezett citromfán ezek a gyenge hajtások megperzselődnek, ezért a nyári fejlődés is gyengébb lesz. Így, ha lehet, kerüljük a meleg teleltetést.


A hideg beállta előtt mérsékelten öntözzük a citromfát, így a csökkenő hőmérséklet és a rövidülő nappalok hatására lassan nyugalomba vonul. Új hajtások ilyenkor már nem képződnek, a nyáriak pedig lassan beérnek. Ekkor kicsit vissza lehet metszeni az ágakat. Havonta kis vízadaggal öntözzük meg, épp csak annyira, hogy a termesztő edényben a föld szinte száraz legyen. Túlöntözve ugyanis megtámadhatja a gyökérgolyva.

Február végén, március elején a hideg körülmények között teleltetett növény növekedni kezd. Itt az ideje, hogy citromfánkat fokozatosan fényhez és meleghez szoktassuk, így a növekedés mellett lassan virágzásra is számíthatunk. Kéthetente tápoldatozzuk és öntözzük. Az első hajtásokat metsszük vissza, így nyárra sűrű, egészséges lombozatot kapunk.


A nemes fajtájú citromot dugványozással jól szaporíthatjuk. Erre a legkorábban a tavaszi időszakban kerítsünk sort: a nyugalomban lévő hajtásokról származó 2-3 leveles részeket gyökereztessük meg nedves földben.

A növényt nyáron tegyük ki a szabadba, válasszunk neki egy nagyobb dézsát, vagy virágtartót, és ültessük laza jó minőségű virágföldbe. Soha ne használjunk kerti földet a növény ültetéséhez, mert könnyen megfertőzhetjük. Válasszunk déli fekvésű, napos, meleg helyet a kertben, vagy a teraszon. Rendszeresen öntözzük a növényt, soha ne hagyjuk kiszáradni a földjét, de vigyázzunk, hogy ne legyen alatta pangó víz. Nyáron hetente egyszer tápoldatozzuk speciális mediterrán tápoldattal.

Címkék: 
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Bazsalikomot a kertbe!
A bazsalikomot elsősorban fűszer- és gyógynövényként ismerjük, de a különböző színekben pompázó dísznövények mindenhol jól mutatnak.
A méhfű
Sok ember példát vehetne a szárnyas mézgyártókról, hiszen a méhfű a rendkívül finom illata mellett számos gyógyító tulajdonsággal is rendelkezik.