
Lakberendezés
Design
Kert
Látványos zuhanyfülkékZuhanyfülke mellett dönthetünk kényszerből, mert kicsi a fürdőszoba, vagy kényelemből, mert jobban szeretjük, mint a kádfürdőt. Egy biztos, mindenképpen olyat válasszunk, ami nem csak praktikus és tökéletesen üzemel, hanem sokat dob a fürdőszoba látványán is.
Ebbe a sarokba éppenséggel egy kád is elférne, a lakók mégis a zuhanyfülke mellett döntöttek. Maga a fülke tulajdonképpen egy biztonsági üveg falból és egy ugyanilyen ajtóból áll, így a tér nagyon tágasnak és elegánsnak hat. Ebben a környezetben vállalható a modern, fényes grafitszürke csempe, sőt, kifejezetten előnyös. Egy ilyen stílusú fürdőbe kötelező a formatervezett mosdó és vécécsésze. Ugyancsak egy rendkívül modern, a minimál határát súroló fürdőszoba, melybe a zuhanyfülke medencéjét ugyanazzal a szürke pala burkolólappal borították, mint a falakat és a padlót. Így jóformán csak az üvegfal határolja a fülkét a fürdőszobától. Ajtaja nincs, de nem is szükséges, lévén a fülke hosszúkás alakú, az üvegfal pedig elég hosszú ahhoz, hogy megvédje a helyiséget kifröccsenő víztől. Ha elég nagy a fürdőszoba, nyugodtan tervezzünk be a kád mellé egy zuhanyfülkét is, hiszen utóbbi gyorsabb és energiatakarékosabb tisztálkodási lehetőséget kínál, mint a fürdőkád. A luxus hatás nem csak a helyiség méreteinek köszönhető, hanem az egységes mészkő burkolatnak is. A zuhanyfülkét csupán egy üvegfal választja le a többi résztől. A kisméretű fürdőszobában nincs más lehetőség, mint a zuhanyfülke beépítése. Igazán helytakarékos megoldás a sarokfülke, ez akár az ajtó mögött is elfér. Ha lehet, minél több átlátszó felület legyen a fülkén, ettől kevésbé érezzük szűknek a teret és a világos, vízszínű burkolat is a szellősség érzetét kelti. Budoárszerű fürdőszoba egy sarokban megbújó, mégis nagyon látványos zuhanyfülkével. A fürdőszoba falát speciális vízálló tapéta borítja, melyhez nagyon jó választás a zuhanyfülke magasfényű fekete csempéje, az ugyancsak fényes akril medence, a csillogó acél keret és az üvegajtó, valamint az üveg határoló fal. Ha a nagyméretű fürdőszobánkban marad egy kihasználatlan sarok, érdemes zuhanyfülkének kialakítani. A tetőtéri fürdőszobában, ha elfér egy kád, az örvendetes, de gyakran csak egy zuhanyfülkének jut benne hely. Ha kicsi a helyiség, inkább a puritán megjelenésre törekedjünk, ahogy itt is a funkcionalitás került előtérbe. A tálcás, plexi fallal és ajtóval ellátott fülke éppen elfér a tető dőlése alatt, helyet szinte alig foglal. Minimális méretű fürdőszoba, minimális berendezéssel, maximális funkciókkal. Érdekessége, hogy a zuhanyfülke tálcája – egy beépített akril tálca – éppen csak jelzésértékű. Az üvegfal levegőssé teszi a teret, ajtaja pedig nincs, hiszen az csak tovább szabdalná az amúgy is szűk helyiséget. Nagyon egyszerű, igazi neutrális hatású, kisméretű fürdőszoba, a létező legegyszerűbb épített zuhanyfülkével: üvegfal és alul egy beépített tálca, viszont mindent megad, amire használójának szüksége lehet. A világos burkolat előnyös a szűk térben, a római roló pedig játékosságot csempész a puritán stílusú helyiségbe. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Egyszerű és látványos fürdőszobapolcok
A fürdőszobába – legyen bármilyen kicsi a hely – elkél egy-egy tároló bútor. A leginkább helytakarékos megoldás a polc. Ebből mutatunk hétfélét.
Kicsi a fürdőszoba? Használjuk ki!
A kicsi fürdőszoba nem feltétlenül hátrány. Trükkös helykihasználással a hátrányból erényt kovácsolhatunk és egyedivé varázsolhatjuk.
Egyedi üvegtextil alkotások
Hegedűs Andrea textiltervező üvegtextil alkotásai különleges, a hagyományos kézműves és a legújabb ipari technológiák ötvözésével létrehozott művek. |
KATEGÓRIÁK » FACEBOOK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Kicsi a fürdőszoba? Használjuk ki! A kicsi fürdőszoba nem feltétlenül hátrány. Trükkös helykihasználással a hátrányból erényt kovácsolhatunk és egyedivé varázsolhatjuk. »
AJÁNLÓ »
4 napos intenzív lakberendezési kurzus
A nagy sikerre való tekintettel júniusban is megrendezik a Müller Mónika Enteriőrben a 4 napos intenzív... »
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön a legfrissebb hírekről, újdonságokról!
|
|
||||||
|
|
||||||