

Bútor / tárgy
A Design Héten debütált a Starry LightAz idei Design Hét keretén belül debütált Magyarországon a Starry Light, mely egyszerre formatervezési különlegesség és világítástechnikai bravúr. Tervezője az Anagraphic alkotója: Farkas Anna tervezőgrafikus, aki Batisz Miklós belsőépítésszel közösen alkotta meg a termékcsaládot.
A lámpa ötletét egy egyedi, a tavalyi 2500 Watt kiállításra készített darab adta, melyen a tervező először kísérletezett a csillagképek háromdimenziós megjelenítésével. A starry light kollekció ebből a kísérleti modellből, közel egy éves termékfejlesztést követően született meg, és októbertől a nagyközönség számára is elérhető lesz. DESIGNA lámpatest különlegességét a bura geometriája és a rajta elhelyezkedő furatok kombinációja adja – utóbbiak ugyanis meghatározott rendben, a csillagok állásának megfelelően helyezkednek el a félgömbön, ezáltal a működő lámpatest az éjszakai égboltot vetíti a szoba mennyezetére és falaira. A csillagok felismerését a három színben elérhető bura belső felületére rajzolt konstellációk segítik. TECHNOLÓGIAA lámpatest másik különlegessége az a fényforrás, mely ehhez a lámpához került kifejlesztésre, és amely kettős funkciót lát el. A forradalmian új led technológiának köszönhetően a fényforrás lefelé és felfelé különböző erősségű és irányú fényt bocsát ki, így megfelelő helyi megvilágítást biztosít, ugyanakkor ideális körülményeket teremt ahhoz, hogy a furatokon keresztül a fény a mennyezetre és a falakra vetüljön. EGYEDISÉGA starry light jelenleg a két napforduló és a két napéjegyenlőség csillagtérképét ábrázoló alapváltozatban kapható, de mivel minden lámpatest egyedileg, kézzel, hazai műhelyekben készül, a bura személyre szabható. Az adott földrajzi hely és időpont ismeretében meghatározott konstellációkkal is rendelhető a lámpabura, ezáltal a starry light időtálló és kifejezetten személyes ajándék lehet szeretteinknek. (Forrás: Starry Light Lamps Press) Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Hóvirág lámpa építész tervezőktől
A Snowflower lámpa a Mencke & Vagnby építész stúdió tervezőpárosának egyedi tervezésű darabja, amit több projektbe is becsempésznek.
Lámpa látványosság
A fény jó lehetőség a játékra. Nem kell hozzá más, csak egy megfelelő eszköz, amivel el kezdhetünk játszani. Egy lámpa, amilyet még senki sem látott.
Modern lakás Hong Kongban
Vannak múló divatok és örökzöldek. Utóbbiakra ráérezni kiváló stílusérzék és mértékletesség nélkül lehetetlen. Ennél a hong kongi lakásnál sikerült. |
TOVÁBBI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN LEGFRISSEBB ÍRÁSOK LEGOLVASOTTABB ÍRÁSOK KATEGÓRIÁK |
![]() |
||||||
|
||||||