

Családi ház
Kertbe nyitott házRégi házat átépíteni egyaránt kihívást jelent építésznek és megbízónak. Évszázados ház esetében a kihívás hatványozódik, ám a végeredmény látványosabb.
A Mash House eredetileg dupla frontos, tipikusan viktoriánus lakóház volt, annak minden előnyével, mint a tradicionális architektúra, illetve hátrányával, például agyonszabdalt térszerkezettel és sötét belső terekkel. Egyszóval az építész, Andrew Maynard és megbízója között tökéletes volt az egyetértés abban, hogy lesz mit változtatni rajta. A fiatal család mindenekelőtt egy funkcionális, nappalival egybeépített konyhára vágyott. A megvalósításhoz többféle megoldás is kínálkozott: falbontás, ahol csak lehet, illetve toldás a kert felé. Az utóbbi lehetőség mellett döntöttek, mert ez látszott kevésbé zavarosnak és a végeredmény sem tűnt zsúfoltnak. Ettől persze még a falbontást sem úszták meg, csak a mennyiségből sikerült lefaragni. Az eredeti helyiségeket felcserélték. A ház kert felőli részéhez egy könnyűszerkezetes pavilont toldottak, ide került a nappali, a régi konyhát pedig a nappali felé kibővítették. Az eredeti konyha egyik részéből kamra lett, a régi nappaliból pedig tágas belépő és közlekedő a közösségi terek felé. Így maradt hely az egykori sötét lyuk-szerű fürdőszoba bővítésére és modernizálására. A kert ugyan kisebbé változott, viszont a nappalit és a konyhát teljesen ki lehet nyitni, így a kert gyakorlatilag a nappali-konyha toldalékaként is értelmezhető. A végeredmény egy szellős, benapozott tér, a család élet centruma. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
TOVÁBBI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN LEGFRISSEBB ÍRÁSOK LEGOLVASOTTABB ÍRÁSOK KATEGÓRIÁK |
![]() |
||||||
|
||||||