Építkezés / felújítás
Építkezés / felújítás  »  Építkezési tanácsok  »  Ötletek fürdőszoba tervezéséhez

Ötletek fürdőszoba tervezéséhez

Szép Házak
A fürdőszoba berendezése a lakás többi helyiségéhez képest nagyobb átgondoltságot igényel, hiszen a kádat, a mosdót, vécét nem tologathatjuk olyan egyszerűen, mint egy kanapét, ha idővel úgy gondoljuk, hogy mégsem a megfelelő helyre kerültek. A fürdőszobától elvárjuk, hogy tartós, könnyen tisztán tartható, kényelmes és tetszetős legyen. Ehhez pedig gondos tervezés szükséges.
Még mielőtt belevetnénk magunkat a burkolatok, szaniterek és bútorok kiválasztásába, fontos, hogy előre bejelöljük – akár csak papíron – az ajtó- és ablaknyílást, keressük meg a csapok és lámpák helyét. Ha a mosógép is ebbe a helyiségbe kerül, ne feledkezzünk meg a szellőzésről és a vízelvezetésről se.


Tippek, trükkök


A kisméretű fürdőszobában minden helyet a lehető legokosabban kell kihasználni. A mosdó csövét körbeépíthetjük szekrénnyel, így mutatósabb lesz és a tárolási gondok is enyhülnek. További szekrénykéket, polcokat helyezhetünk el az üresen maradt sarkokban, falfelületeken, ritkábban használt dolgainkat pedig az ajtó fölé szerelt polcon vagy szekrényben tárolhatjuk. Praktikus és népszerű megoldás még a falrész süllyesztése a kád, a WC vagy zuhanyzó körül, így ide pakolhatjuk az épp használatban lévő samponokat, tusfürdőket, WC-papírt vagy dekorációs céllal bármilyen nekünk tetsző kiegészítőt.


Ahol nincs elég hely egy átlagos méretű kádnak, csináltassunk zuhanyzót. Ha üveg kabint választunk hozzá, azzal is látszólag nagyobbnak tűnik a tér, vagy egy fallal leválasztott sarok süllyesztett zuhanytálcával is jó megoldás lehet. Ebben az esetben nem is feltétlenül kell külön ajtót felszerelni.


A tükrök is gyakran csodát művelnek, hiszen kitágítják a teret, és a fényt is szétszórják a kisméretű helyiségben. Ha lehetséges, a mosdó felé tegyünk minél nagyobb méretű tükröt, ha pedig hosszúkás a fürdőszoba, akár végig is futhat rajta egy, így növelve optikailag a teret.


Kis tér esetén érdemes világos, letisztult burkolatokat választani, mert a mintás csempék könnyen összenyomhatják az egyébként is kicsi alapterületet. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet semmivel feldobni a fürdőt. Néhány dekorcsempe üdítően hathat egy nagyobb felületen, vagy néhány színben harmonizáló kiegészítő is jó megoldás lehet.


Legyen bármilyen méretű is a fürdőszoba, ne spóroljunk a burkolaton és a szanitereken, hiszen ha hosszú távra tervezünk, strapabírónak kell lenniük. A lézervágott burkolatok felhelyezéséhez például jóval kevesebb fuga szükséges, így pedig csökken a penészedés esélye is, ráadásul egységesebb felületet is képez.


Nagyobb helyen berendezhetünk egy hangulatos fürdőszobát. Ha szép a kilátás és nem látnak be, helyezzük a kádat az ablak közelébe. Körülvehetjük a kádat dobogóval is, így süllyesztett megoldást kapunk. Tetőtérben a lejtős tető alá is kerülhet a kád, ezzel további helyet takarítunk meg. Ha elég hely áll rendelkezésre, érdemes a zuhany mellé egy kényelmes kádat is beszerelni, hiszen teljesen más élményt nyújt egy fárasztó nap után.


Biztonság a fürdőszobában

A víz és az áram veszélyes kombináció, így mindig bízzuk szekértőkre az elektronika beszerelését. A dugaljhoz soha ne nyúljunk vizes kézzel, és a villanykörték se maradjanak csupaszon, mert rövidzárlatot okozhatnak. Az üvegajtó a zuhanyzón vagy a kádnál mindig biztonsági üvegből készüljön. Az orvosságos vagy pipereszekrényre olyan zárat szereljünk, melyet a gyerekek nem tudnak kinyitni. A tisztítószereket gondosan zárjuk el.


Vigyázzunk, hogy a padló és a fürdőszobaszőnyeg ne csússzanak, ezért érdemes kifejezetten csúszásgátlós padlólapot választani. Ha idősek, kisgyerekek is használják a fürdőszobát, érdemes a kád és a vécé közelébe kapaszkodót szerelni, de a lekerekített sarkok, sima felületek nagyobb biztonságot nyújtanak.

 

Kérjen ajánlatot fürdőszoba tervezésre a ZENIT HOME-tól!

ZENIT HOME
1013 Budapest, I., Döbrentei u. 21. 
Tel.: +36 30 501 7784
E-mail: shop@zenithome.hu
www.zenithome.hu
www.facebook.com/zenithome


Címkék: 
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK