A felújítási munkálatokat a Lindab szakmai partnere, a helyi Együttérzés Építőipari Bt. végezte, akik pályázaton nyerték el a feladatot. Tuli Szilárd, a cég vezetője beszélt az SRP Click típusú tetőburkolat felhasználásáról.
A magastetők építésével, felújításával, bádogos és ácsmunkákkal foglalkozó cég meghívásos pályázaton nyerte el a feladatot, miután több városi középület renoválását is sikeresen elvégezték. Munkájukat dícséri például az óvoda és a művelődési ház új tetőburkolata is. Ez utóbbi esetében – nem először, hiszen évek óta a Lindab szakmai partnerei – a cég svédacél alapanyagú tüzihorganyzott cserepes lemezeit használták. A Városháza természetesen egyedibb és elegánsabb burkolatot kívánt. Ezt a nyolcvanas évek közepén, a kor modern felfogásában tervezett épületet eredetileg pala fedte. A projekt hőszigetelési és ablakcsere-programmal indult. A tető hőszigetelése megkívánta, hogy a palát elbontsák, amelyet követően egy új rétegrendet alakítottak ki az SRP Clickhez, vagyis a lemezfedéshez.
Mivel a régi fedél anyagánál fogva könnyű volt, csakolyan burkolatot választhattak, amely nem terheli a szerkezetet, esztétikus és tartós. A város főépítészével együtt úgy döntöttek, hogy a Lindab SRP Click lesz a legalkalmasabb erre a célra. Ez egy olyan innováció, amely az előre korcolt elemek miatt jelentősen megkönnyíti a szerelési munkálatokat. A darabokat csak össze kell pattintani.
A felmérést is ők végezték. Az anyagot elküldték a Lindabnak, ahol az adatokat bevitték a saját rendszerükbe, és ez alapján kaptak pontos árajánlatot, továbbá egy olyan térképet is a tetőzetről, ahol egyértelműen be volt jelölve, hogy az érkező elemeknek hol lesz a helyük. Igaz, hogy több éve dolgoznak a Lindabbal, de az általuk biztosított szerelési útmutató mindig jól jön. A szállítás nagyon pontosan és professzionális módon történt. A darabok ugyanis egyértelmű jelzésekkel vannak ellátva, így igen egyszerű beazonosítani az elhelyezésüket.
A városháza tetején több kiugró félköríves tetőablak is található, amelyek fedése nagy gondosságot és speciális anyagot is igényelt. Ezekhez a Lindab PLX-et választották. Ez egy nagyon könnyen megmunkálható, lágy „kezes” fém. Szépen alakítható az íves formákhoz is, melyek tekercsekben érkeznek. A PLX volt tehát az egyetlen, amit a helyszínen kellett vágniuk, mert a többi már eleve méretezve érkezett. A készre csomagolt szállításnak ez a magas foka egyfelől azért is hasznos, mert a vágásokkal nem kell megbontani azt a speciális bevonatot, amely az egyébként is tüzihorganyzott svédacél alapanyag számára még fokozottabb korrózióvédelmet biztosít. A másik előnye pedig az, hogy ezzel minimalizálni lehet az anyagveszteséget. Ez a megrendelő számára jelentősen növeli a termék ár-érték arányát.
Az SRP Clicket matt antracit kivitelben választották. Mivel a fedél borítása nagy felületen lehajlik a homlokzatra, az acélszürkével kevert kék nagyszerű ellenpontja a fehér oldalfalaknak.
A Lindab SRP Clickkel, illetve a PLX-szel többszörös célt sikerült megvalósítaniuk: építészeti értékeit megőrizve úgy újították fel a Városházát, hogy az még évtizedekig modern és dinamikusságot hordozó jelképe legyen városnak.
Az SRP Click tetőburkolatot családi házakhoz is alkalmazzák.
A Lindab Kft. az SRP Click tetőprofilt a hagyományos PLX helyszínen korcolható "lágy" acél síklemez mellett egy egyszerűbben kivitelezhető síklemez fedés alternatívának vezette be a piacra. Az acéllemezből készült előkorcolt tetőprofil egyrészt nagy szilárdságú és tartós, másrészt pedig a bepattintós (click-es) illesztésének köszönhetően gyorsan és gazdaságosan szerelhető. Az eredmény pedig esztétikus állókorcos síklemez fedés. Az egyszerűbb tetőkhöz a legpraktikusabb használni, főként 14 fok feletti nyereg- és félnyereg tetőkhöz, ahol nincsenek íves felületek, áttörések.
A hőtágulás miatt bekövetkezett mozgásokat a lemezeken előfuratolt ovális nyílások biztosítják.
A SRP Click különböző színekben választható, kétféle korcmagassággal. A kiegészítő elemek, mint pl. szegélyelemek, rögzítő elemek is megvásárolhatóak a rendszer részeként.
Tuli Szilárd elmondása szerint azért szereti a Lindab termékeit használni, mert a Lindab komplett rendszerekben gondolkodik. A burkolati lemezek mellett az esővíz elvezetését szolgáló csatornák és a tetőbiztonsági elemek egyaránt megtalálhatóak a kínálatukban.