

Bútor / tárgy
Az idei szezon legjobb bútoraiÉvről évre láthatjuk, hogy a tervezők fantáziája nem ismer határokat, mindig tudnak valami újat, valami ütőset alkotni. Ez idén sem volt másképp.
Ha meg kellene határozni, hogy mi az év leghúzósabb trendje, nagy bajban lennénk. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy bármi, amiről azt gondoltuk volna, hogy már nem bukkanhat fel ismét, ám egyesek mégis felfedezték és újrafogalmazták. Röviden összefoglalva ugyanúgy divatos a luxus megjelenés, ahogy a nomád, a minimál és a romantikus vagy a barokkos túlzás, az indusztriál és az 50-es évek kifinomultsága, a színes és a monokróm, a természetes és a rendkívül igényesen kivitelezett műanyag, a rusztikus és az urbánus stílus. Sőt, a felsoroltak gyakran egymás mellet, egymást kiegészítve is megjelennek. Meglepődni azonban semmin sem kell. Tárolók könnyedén és játékosanA kecses, a padlótól a mennyezetig érő, térelválasztóként is hasznos polcrendszerek az előttünk álló időszak slágerei lesznek. Alig észrevehetők, ám annál praktikusabbak. Nyitott bárpolc a falra, ital- és pohártárolóval, valamint elegendő hellyel az italos kellékeknek, szimbolikusan - csepp alakban. Mindent tartó polc, könyveknek, dísztárgyaknak, gyűjteménynek. Legyen bármi, amit szem elé tárnánk, ez a tároló garantáltan felhívja rá a figyelmet. Sőt, még többé-kevésbé üresen is látványos. Végre színek! Nem is akármilyen! Helytakarékos, könnyed megjelenésű polc, melyből adott esetben egy is elég lehet, ha mégsem, érdemes beszerezni belőle egy sorozatra valót. Audio fal, egyszerű, mégis látványos kivitelben. Nincs bajlódás a csúnya vezetékekkel, végetér az ide-oda dobált cd-k és dvd-k időszaka. Itt kérem, rend van. Íme az előbbi italtároló polc nagytestvére, csak éppen könyvek és egyebek számára. Játékos, helyet alig foglal, látványban pedig felér egy falidísszel. Az iménti sorozat egy újabb példánya, akár gyerek szobákba is vállalható darab. Újságok, dísztárgyak, gyűjtemények, avagy nipp-mánia? Ezek a változatos konzolok éppen efféle apróságok tárolására lettek kitalálva. Rafinált asztalkák, hasznos lerakókEgy időre mintha kiveszett volna a zsúrkocsi a köztudatból, de hála a divat örök körforgásának, 2014-15 nagy visszatérője. Egyetlen lakásból sem hiányzohat! Retró asztalkák, mindenféle méretben és mintával. Ha szükségünk van rá, könnyedén felkaphatjuk, ha éppen nem kell, eláll a sarokban. Ugyancsak retró - a 60-as éveket idéző kisasztalok bármelyik helyiségben nélkülözhetetlenné válnak. Éjjeliszekrényként is hasznos lerakó, rejtett fiókkal. A gravitációnak ellentmondó lábazat a konzolasztal legfőbb erőssége. Egyébként kifinomult megjelenésű, játékos darab. Art deco hatás érződik a különleges, 3D-szerű ajtókkal felszerelt komódon, mely a lakkozott felülettel érvényesül igazán. A pirosban kivitelezett darabot csak merészeknek ajánljuk, de nekik nagyon. A hatás nem marad el! Ha valmi igazán egyszerűre vágyunk, ebben a komódban nem fogunk csalódni. Tömörfa, a felületen szépen látszanak a natúr fa erezetek, a rafinéria viszont maga a lábazat - üvegből. Pihenés? Chaise lounge nélkül soha!A soha nem múló idill: kandalló hintaszékkel, bárányszőrrel. Csakhogy ez a példány úgy modern, hogy közben minden négyzetcentiméterén a klasszikus elődök nyomait viseli. A délutáni olvasás, szunyókálás helye ez a lebegni látszó pihenőszék. Igazi "must have" darab. Az előbbi chaise lounge maszkulin öltözetben. A fekete fehérről Coco Chanel óta tudjuk, hogy az elegancia netovábbja. Egy kicsit kanapé, de nem egészen az, egy kicsit pihenőszék, de nem teljesen. Amolyan hibriddel van dolgunk, mely a modern szalonok kötelező bútora. Ülőbútor laza társalgáshoz. Az egyik legegyszerűbb pihenőszék, amit valaha terveztek, mégis látványban verhetetlen. Egyszerre modern és rusztikus, városi nomádoknak ajánlott. Ágyreform50-es évek, Amerika. Marylin Monroe ébredt hasonló ágyban, de ez letisztultabb, könnyedebb, ám a glamúrtól mégsem teljesen mentes. Örök darab. Ez a forma, ahogy minden részlete, a bőr, a varrások, a párnázott fejvég, a lábak, soha nem megy ki a divatból. Luxus a javából - királynői elegancia jár együtt ezzel a példánnyal. Kizárólag pazar méretű terekben érvényesül. Egyszerű, mégis ellenállhatatlan ágy, hála a különleges és látványos fejvégnek. Míg például egy párduc minta durvának és közönségesnek hatna egy ágy borításaként, a holstein foltos bevonat elegáns és különleges. A bútorok megvásárolhatók a ZENIT HOME-ban. Címkék: bútor | kanapé | ágy | asztal | polc | polcrendszer | tároló bútor | dohányzóasztal | chaise lounge | zenit home
|
TOVÁBBI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN LEGFRISSEBB ÍRÁSOK LEGOLVASOTTABB ÍRÁSOK KATEGÓRIÁK |
![]() |
||||||
|
||||||