Thaiföldi történet

Az épület nagyon autentikus és nagyon helyi. Tudtam, hogy jó helyen vagyok. A tetőt és a teraszok fölé nyúló árnyékolókat egy itt növő fűféléből kötözött takaró fedi. Olyan, mint a mi szalmatetős házaink, csak a szalmánál puhább az anyag, viszont roppant erős és jól bírja a sok esőt, a párát.


A külsőt látva nem ért meglepetésként, amit odabent tapasztaltam. A szobában teakfa, mangófa és bambusz bútorok, terrakotta kőburkolat a hőség ellen, tengerifű szőnyeg, nyugalom, és a kertből beáramló virágok illata. És kilátás a nagy kékségre.


Lesétáltam a loung-ba egy frissítőért. Önkiszolgáló rendszerben működik, csak a koktélt keveri a mixer, a gyümölcslevet magamnak adagolhatom. Hirtelen azt sem tudtam, hova kapjam a fejem. Egyrészt megzavart a bőséges választék, némelyik léről fogalmam sem volt, hogy nézhet ki a gyümölcs, amiből lett, másrészt tetszett, amit láttam. Gyarmati jellegű berendezés, egy egykori gyarmaton, modern technikával fűszerezve.


Kisétáltam a kertbe, ami olyan, mintha az őserdő közepén építettek volna. A pálmafák között megtaláltam a medencét, mellette pedig a hamisítatlanul thai, teakfából ácsolt kerti ücsörgőt, nálunk szaletlinek hívnák. Annál persze impozánsabb az építmény.


Paradicsomi a hely – állapítottam meg és kezdtem magam aszerint érezni.