Ellenségből barát: a kerekrepkény

Van abban valami ironikus, hogy a kerekrepkény – ez a számtalan különböző módszerrel irtott futónövény – a csaták rossz emlékét újra és újra félretéve kitartóan az emberek javát szolgálja. Bár állatokra (lóra, kutyára, macskára stb.) mérgező, mintha csak az isteni megbocsátást jelképezné, ügyet sem vet (az egyébként ránk is veszélyes) bóraxos vízzel felszerelkezett embertársainkra, így több mint ezer éve élvezhetjük áldásos hatásait.

A kerekrepkény előfordulása

Tölgyesekben, ligeterdőkben, cserjésekben, ártéri nedves kaszálókon éppúgy megtalálható, mint legelőkön, parlagokon, szántókon vagy kertekben. Főként a savanyúbb, nitrogénban gazdag talajt kedveli.

Előfordulhat, hogy a növény leveleiben felhalmozódnak a nitrátok, épp ezért, ha gyógynövényként használni szeretnénk, kérjük ki egy gyakorlott gyűjtő véleményét, vagy látogassunk el a gyógynövénytúrák egyikére, ahol szakértő társaságban sajátíthatjuk el a gyűjtés trükkjeit, miközben egy jót kirándulhatunk.


A kerekrepkény (latinul: Glechoma hederacea) az ajakosvirágúak rendjébe, ezen belül az árvacsalánfélék családjába tartozó növényfaj, emiatt egyébként gyakran össze szokták téveszteni a bársonyos árvacsalánnal (latinul: Lamium amplexicaule L.) is, bár ez utóbbi növény nem indás, és a lilás-kékes virágzatú kerekrepkénnyel ellentétben a virágszíne piros.
 
A tavasszal valóságos virágszőnyeget alkotó kerekrepkényt, amellett hogy egész dekoratív, már az ókorban használták gyógyításra, például légúti, emésztési és lázas betegségekre, míg Bingeni Szent Hildegard, a XII. századi gyógyító apáca „főfájásra” ajánlotta tea és pépes borogatás formájában.

Állatok réme, emberek orvoslója

A kerekrepkényt elfogyasztó állat (ló, ritkábban szarvasmarha) mérgezést kaphat, ennek a tünete a súlyos légzési nehézség. Emberekre azonban teljesen veszélytelen a növény, bár a drog erős hatású, ezért önmagában ritkán és rövid ideig alkalmazzák. Teakeverékek részeként inkább használatos. Hatóanyaga, mely illóolajat, cseranyagot, szaponint, glechomin keserűanyagot, kolint, gyantát és viaszt is tartalmaz, a föld feletti részben található. A kerekrepkényt általában teljes virágzáskor vagy utána (június-július) szedjük.

Klasszikus alkalmazási területe a tüdőasztma: „tüdőbajra hajlamos egyének légzőszervei megbetegedése esetében rendelik a virágos növényt (herba) rendesen más nyálkaoldókkal...”, míg a népi gyógyászatban gyomor/bél hurutra, köhögésre és hörghurutra javallják, nyilván a benne található szaponin hurutoldó és köhögéscsillapító hatása miatt. Enyhe vízhajtó tulajdonsága miatt emésztési zavarok ellen is, illetve teakeverékekben epe- és vesebetegségek ellen ajánlják, sőt orvosi feljegyzések szerint vérhányásnál és fövenyesedés (homok a vesében) esetén is kitűnőnek bizonyult.