A szárazságtűrő elefántláb

Az elefántláb, más néven buzogányfa vagy palackpálma Mexikó és az USA délnyugati részén őshonos, sokhajtásos cserje. Keskeny és hosszú leveleiből tekintélyes méretű levélüstök alakul ki, akár tíz méternél magasabbra is megnövő, idővel elágazó törzsén, amely valóságos víztartályként szolgál az aszályos időszakok átvészelésére.

A lakásban tartott növény 30-40 cm magasra nő, szabályos felépítésű, igen dekoratív. A törzs csúcsán növő fűcsomószerű levélzete akár 60 cm hosszú is lehet. Az évek során a törzs alja palack- vagy buzogányszerűen kiszélesedik, színe szürkésbarna, kérge vastag, repedezett lesz, mint az elefánt bőre. Virágai nálunk ismeretlenek.

Az elefántláb gondozása, szaporítása

Az elefántláb a világos, napos helyet kedveli, és jól viseli a közvetlen napsütést is. Nyáron esőtől védett helyen a szabadban is tarthatjuk. Télen, a nyugalmi időben kevés gondozást igényel. Ekkor megszokja a hidegebb, 8-10 C fokos hőmérsékletet is. Víz- és tápanyag igénye egyaránt mérsékelt. Ne locsoljuk túl!

Az elefántláb elhelyezése cserépben, önállóan a legkedvezőbb. Égetett agyag granulátumba ültetve, tápoldattal ellátva, vagyis vízkultúrásan is jól tartható. A tavasszal induló növekedési időszakában rendszeres öntözést kíván, májustól októberig 3-4 hetente egyszer tápoldatot is kaphat.

Ha csúnyán megnyúlt a növény, tövéből visszavághatunk. Tavasszal ültessük át, de a korosabb növényt már csak két-három évente célszerű átültetni, dézsásan pedig még ennél is ritkábban. Kedveli a homok és tőzeg alapú földet, és a szűk cserepet, ennek megfelelően soha ne ültessük aránytalanul nagy tartóedénybe, mert az fokozná a túlöntözés veszélyét.

Az elefántláb szaporítása csaknem megoldhatatlan. Legkönnyebben a sarjhajtások leválasztásával nyerhetünk új példányokat, ezek azonban nagyon ritkák.

Az elefántláb kártevői, betegségei

Az elefántláb kártevői a pajzstetvek és takácsatkák. Télen, az esetleges túlöntözés miatt törzsrothadás következhet be.