Vegyeskert, a természet mintájaNapjainkban egyre nagyobb figyelmet kapnak a biokertek, melyekben a mesterséges anyagok használatát megpróbáljuk minimálisra csökkenti, míg a természetes növények közötti kölcsönhatásokat, növényvédőszereket maximálisan kihasználni.
Egymást erősítő növényekAz előre megtervezett haszonkertekben a növények jól kiegészítik a szomszédságukba ültetett társaikat. Védhetik egymást a széltől, a fagytól, árnyékot adhatnak a másiknak, valamint lehetetlenné tehetik a kártevők és kórokozók elszaporodását, kártételét. A növények gyökerei olyan anyagokat bocsájtanak a földbe, melyekkel a szomszédjaikat ellenállóbbá tehetik, ezzel serkentve növekedésüket. Az illatananyagok távol tartják a kártevő rovarokat, tehát a növényvédelemben játszanak szerepet. Ilyen anyagokkal elsősorban a fűszer- és gyógynövények rendelkeznek. MegporzásA zöldségek közé ültetett fűszernövények illatos virágaikkal vonzzák a mézelőket, így járulnak hozzá a terméskötődéshez. A burgonya, a paradicsom vagy az uborka mellé ültetett bazsalikomok kedveltek a beporzó rovarok körében. NövekedésserkentésA kapor gyökerei által kibocsájtott anyagok növelik más növények, például a cékla, a káposzta, a sárgarépa vagy az uborka magvainak csírázását. A gyökereiből szaponinokat kiválasztó spenót serkenti a szomszédságába ültetett növények fejlődését. A hüvelyesek, így a borsó, a bokorbab és a lóbab gyökerein élő nitrogén megkötő baktériumok megfelelő nitrogén-forrásként szolgálnak a nagy tápanyagigényű fajoknak. A megfelelő termőtalajAz ültetendő terület talaja legyen kártevőktől (pl. pajor) mentes, jó vízáteresztésű, szerves anyagban gazdag. A jó termőtalaj ásványi- és szerves anyagokban gazdag, tartalmaz talajlakó baktériumokat, gombákat, rovarokat és gilisztákat. A növények beültetése előtt végezzünk talajművelést: kapáljuk meg vagy ássuk fel a földet, távolítsuk el a gyökér- és tarackmaradványokat, lazítsuk a talaj szerkezetét. Ha szükségesnek látjuk, keverjünk a talajhoz szerves trágyát, komposztot. A talajfelszínt gondosan egyengessük el egy gereblye segítségével. Vegyeskultúrák a növényágyásokbanA kertünk lehetőségeihez mérten kell kiválasztanunk az alkalmazott ágyásokat. Választhatunk kedvező fénybeesésű dombágyásokat, emelt magaságyásokat, növényeinket ültethetjük kör alakban. Legpraktikusabbak azonban a négyszögletű növényágyak, melyekben sorba ültetve termesztjük növényeinket. A zöldségfélék így jól áttekinthetőek, a sor- és tőtávolságok sikeresen betarthatók. Címkék: kert | konyhakert | vegyeskert | vegyeskultúra | biokert | haszonkert | növényvédőszer | magaságyás | termőtalaj | talajművelés | porzás
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Citromfa a szobában Nyáron a szabadban, télen a szobában. A citromfa gondozása ennél kicsit bonyolultabb, de látványos szobanövényként mindenképpen érdemes rá gondolni. »
FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... |
|
||||||