

Konyhakiállítás programok2012. március 2-4. között harmadik alkalommal rendezik meg a Konyhakiállítást a Papp László Budapest Sportarénában. A szakma egyetlen hazai seregszemléjén több mint száz kiállító mutatja be újdonságait közel 7 ezer négyzetméteren.
Arra, hogy milyen lesz a konyhánk évtizedek múlva, a neves lakberendezési és elektronikai cégek által bemutatott koncepciókból, fejlesztésekből következtethetünk – melyek közül több is bemutatásra kerül a most hétvégi Konyhakiállításon. A felgyorsult élet és igények miatt a különleges koncepciók rekordidő alatt jutnak el a tervezőasztalról a sorozatgyártásig. „A ma még távolinak tűnő konyhakoncepciók néhány év múlva mindennapjaink részét képezik majd, a konyha és a hozzá kapcsolódó élettér pedig már most is a legfontosabb valamennyi család életében. A jó konyhák kialakításához, vagy éppen a meglévő átalakításához átgondolt tervezésre van szükség – akár a gépekre, akár a bútorra gondolunk –, érdemes tehát alaposan körbenézni a megoldások között. Erre egy kiállítás talán a legjobb alkalom.” – mutat rá Fülöp Judit, a Konyhakiállítás főszervezője. A számos jövőbe mutató csoda mellett a legfontosabb szerepet mégis a környezettudatosság és az energiahatékonyság tölti be – és ez már az elérhető jelen: a konyhai gépek 50-60 százalékkal kevesebb energiát használnak pár éves elődeiknél, ráadásul hatásfokuk magasabb, így összességében működésük többszörös hasznot jelent: kímélik a pénztárcánkat, környezetünket és időt is megtakarítanak. A legújabb mosogatógépek például 7 liter vízzel mosnak el 14 terítéket, egy nagy családi ebéd „maradékát”, ami kevesebb, mintha teleengednénk a mosogatót. Részletes információk:A Konyhakiállításon a bútorok és konyhai nagygépek mellett kisgépek, konyhai eszközök és dizájn kiegészítők is megtalálhatók. A rendezvényt egész napos színpadi program kíséri Bede Róbert, Cseh János és további sztárséfek, valamint barista és mixer bemutatókkal. A kiállítás honlapján, a Konyhakiállítás oldalon és a helyszínen is regisztráló látogatók között fődíjként egy 2,5 millió Ft értékű konyhabútort sorsolnak ki a rendezvényt követően. Konyhakiállítás 2012. március 2-3-4. Papp László Budapest Sportaréna Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Konyhakiállítás 2012
Március 2-4. között kerül megrendezésre a Konyhakiállítás a Papp László Budapest Sportarénában izgalmas főző bemutatókkal. |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Karácsonyi díszek készítése Karácsonyi díszekből szebbnél szebbek találhatók üzletekben, vásárokon, ám ha igazán egyedire és különlegesre vágyunk, készítsük magunk a díszeket. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Salone del Mobile Milano 2023
A Salone del Mobile.Milano, nemzetközi bútor- és designvásár 61. alkalommal kerül megrendezésre a Fiera Milano Rho... » |
![]() |
||||||
|
||||||