Állványok lapos tévékhez és multimédiáhozFalra akasztható lapos tévékkel nemrég még csak a tudományos-fantasztikus történetekben találkoztunk. Napjainkban tucatnyi márka közül választhatunk. A villogás-, villódzás-, vibrálásmentes plazma- és LCD-képernyők vastagsága alig éri el az öt-nyolc centimétert, ugyanakkor 120-220 centiméteres képátlójukkal minden várakozásunkat felülmúlva valódi házimoziélményt nyújtanak.
A képernyő elhelyezéseMindezek tükrében első pillanatban nem is gondolnánk, milyen nehézségeket okozhat célszerű elhelyezésük. Felakasztjuk a tévét a falra, és már élvezzük is a nagyméretű, kristálytiszta képet. Ez azért nem ilyen egyszerű. Új ház építésekor szinte természetes igény a házimozi- és zeneszoba, de ha az építtető mégsem vágyik ilyen külön helyiségre, a nagy felületű képernyő helyét technikai okokból akkor is előre megjelölik a terven valamelyik helyiség – többnyire a nappali – falán. A falban ugyanis ki kell építeni a kábelcsatornát, amely elrejti az elektromos és más készülékek vezetékeit. Ezek tekergő, csavarodó, kusza látványa ugyanis nem éppen esztétikus látvány. De mit tehetünk, ha otthonunkba utólag szeretnénk beállítani korunk totemoszlopát, a méretes multimédia-központot? A képcsöves televízióknak, hifitornyoknak gyártott hagyományos, szekrényszerű állványzat tetején egyrészt bizonytalanul, instabilan állna a vékony szerkezet, másrészt az ösztövér bútordarab síkján kétoldalt túlnyúlva groteszkül hatna a nagystílű, filigrán jószág. Excentrikus legénylakásban persze elképzelhető, hogy a plazmatévé hajókofferen, kredencen vagy feleslegessé vált íróasztalon trónol, ám mégsem ez a jellemző. Hová helyezzük el stílustörés nélkül hipermodern készülékünket? Felülemelkedhetünk gondjainkon, ha erre a célra kifejlesztett, speciális plazmatévé-állványok közül választunk. Ezeket konstrukciójában eltérő műszaki megoldással, valamint más-más formában és mindegyik családon belül több változattal kínálják. Az alaptípusokon belüli variánsok különböznek anyagukban, stílusukban, színvilágukban, így könnyedén találunk az adott enteriőrbe illeszthetőt. Tévé a falonVegyük sorra őket! Képzeljünk el egy falra szerelhető, nagyméretű olyan "képkeretet", amely nyitható ajtajú szekrényrendszerként DVD-lemez és videokazetta tárolására szolgál, és amely egyszersmind magában foglalja a plazmatévét is. Az ilyen impozáns, másfél-két méter magas bútorféleség megrendelhető bármilyen színben, bármilyen fafurnér borítással. Fekete vagy metálhatású, üvegajtós változata modern lakásbelsőhöz, egzótafát utánzó felülettel pedig klasszikus enteriőrhöz passzol. A rendszert olyan technikai finomságok teszik teljessé, mint a légrugós ajtóbecsapódás-gátlók, valamint a méltóságteljes nyitást biztosító hidraulikus "vasalat". Tévé a nappali közepénAki nem a szoba falán képzeli el tévékészüléke ideális helyét, tágas nappalija közepén is elhelyezheti e megjelenésével tekintélyt sugárzó rendszer tetején. Az íróasztal méretű bútordarab alsó régiói tárolóhelyként funkcionálnak. Egyes mutációinál az oválisra formált oldalszárny rekeszes, lamellás, nyitott fiók együttese fogadja be a házimozi archívumát. 1 2 Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Hasznos polcok a lakásban
A polc a legfontosabb tárolóhelyek egyike. Kevés helyet foglal, diszkréten a fal mellé állítható, a falra szerelhető és minden helyiségben hasznos.
Polcok ülőgarnitúrába építve
Az Andante ülőgarnitúrák közül a Biblio modell praktikus tárolói és polcelemei révén a tárolófunkciós ülőgarnitúrák meghatározó darabja.
Az univerzális épített bútor
Készbútorból bármi kapható, ám lehet, hogy olyan berendezést képzeltünk el, amit egyetlen üzletben sem lelünk. Ekkor ment meg minket az épített bútor. |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Karácsonyi díszek készítése Karácsonyi díszekből szebbnél szebbek találhatók üzletekben, vásárokon, ám ha igazán egyedire és különlegesre vágyunk, készítsük magunk a díszeket. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Zack fürdőszobai kiegészítők
A német Zack fürdőszobai kiegészítők rozsdamentes acélból készülnek fényes és matt szálcsiszolt kivitelben. Megvásárolhatók a Zenit Home üzletében. |
|
||||||