A konyhatervezés szakaszaiA konyhabútor kiválasztása alapos előkészítést és tervezést igényel. Bemutatjuk a konyhatervezés legfontosabb szempontjait.
A konyha tervrajzát magunk is felrajzolhatjuk egy kockás lapra, a méreteket, a víz-, gáz- és az elektromos kiállásokat, valamint az ajtók és az ablakok helyét mindenképpen jelöljük be. Jelöljük be azt is, hogy a kiállások közül min szeretnénk változtatni, mit szeretnénk áthelyeztetni. Ezzel az alaprajzzal aztán vegyük célba a kiválasztott konyhastúdiót, ahol szakszerűen, számítógéppel is elkészítik a konyha alaprajzát. Ha a konyha burkolatán is változtatnánk, úgy mutassuk be a kiválasztott burkolatszínt. Jó, ha abból is viszünk mintát. Az új konyhabútor kiválasztásához az első lépés a stílus meghatározása, majd a konyhabútor színének választása. Természetesen úgy a legegyszerűbb tervezni, hogy a kiállások még nincsenek készen, azaz a ház vagy a lakás építése előtt. Számoljunk azzal, hogy a konyhatervezés és kivitelezés nem két napig tart, inkább 6-8 hét, akár konyhastúdióval, akár asztalossal végeztetjük. Vegyük figyelembe, hogy az alsó pult magassága régi standard szerint 86 cm. Magasabbaknak inkább 96 cm pult az ideális, a közepes magassághoz a 91 cm, alacsonyaknak a 86 cm. Az alsó és felső szekrény közötti magasságnál 52 cm-vel számoljunk. Konyhabútor választásA kis konyha és a sötét bútor nehezen férnek meg egymással. Ebben az esetben a konyha inkább hasonlít egy barlanghoz, mint egy kellemes, főzésre csábító helyiséghez. Ellenben a nagyméretű konyha mindent elbír, csupán a túlzott zsúfoltságot kerüljük. A faszínű konyhabútor fronthoz nem illik a faszínű munkalap, mert szinte biztos, hogy nem lesz egyforma az erezet, és a túl sok csík látványa zavaros hatást kelt. Viszont keverhetjük a fényes és a matt felületeket. A fényes bútorfront nagyítja a teret, és jól mutat egy matt munkalappal. Az idei és a jövő évi konyha trend szerint a pasztell és visszafogott színek hódítanak. Aki kedveli ezeket, most divatos konyhát alakíthat ki, ráadásul a kisméretű konyha is tágasabbnak tűnik a világos színektől. Ha erősebb színek mellett döntenénk, arra azért gondoljuk, hogy talán 10-15 évig kell néznünk ezeket a bútorfrontokat. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, de nagyon fontos a konyhabútor fogantyú kiválasztása. A fogantyút feltétlenül próbáljuk ki az üzletben, hogy jól esik-e a fogása, eléggé kényelmesek-e. Gondoljunk arra, hogy esetleg nedves vagy zsíros kézzel is használnunk kell, meg tudjuk-e fogni ebben az esetben is. Ha a konyabútor asztalosnál készül, győződjünk meg a szakember referenciáiról. Válogassunk a szakemberek között, mert nem biztos, hogy a legolcsóbb lesz a legjobb. Ha konyhastúdióba vagy áruházba megyünk, győződjünk meg a konyhabútor garanciájáról: hány évre szól, és mire adja az üzlet, a szerkezetre vagy a korpuszra. A korpusz mindenképpen tovább bírja, de a szerkezetek hamarabb tönkre mennek. A megbízható kereskedésben a garancia a szerkezetre, a munkalapra és a frontra vonatkozik. Mielőtt konyhabútort választunk, nézzük meg, hogy miből készült a bútor. Egyes szerkezetek ugyanis hosszú évekig bírják, mások kevésbé. Vegyük szemügyre az anyagokat, azt, hogy a bútor élek fóliázottak-e vagy műanyagok. A fólia hamarabb leválik a felületről, a műanyag tovább tart. A fiók- és ajtószerkezetek esetében a görgős szerkezetek hamarabb tönkremennek, a fékezőrendszer viszont tartósabb. A konyhabútor belső szerkezete között is találunk olcsóbbat és drágábbat. Próbáljuk ki az üzletben, hogyan működnek a fiókok, az alsó- és a felső szekrények, győződjünk meg arról, hogy mennyire könnyen használhatók. A felső szekrények olcsóbbak, ha oldalra nyíló ajtót választunk, de a felfelé nyíló ajtó praktikusabb, ide nem verjük be a fejünket. Vásárlás előtt győződjünk meg arról, hogy az ajtó – nyíljon bármerre – ne csapódjon használat közben. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
A konyha színe, stílusa
Az egyik legfontosabb kérdés, pedig csak a tervezés végső fázisában kerül szóba a konyha színe. Mihez igazítsuk a konyha színét? |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Karácsonyi díszek készítése Karácsonyi díszekből szebbnél szebbek találhatók üzletekben, vásárokon, ám ha igazán egyedire és különlegesre vágyunk, készítsük magunk a díszeket. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Zack fürdőszobai kiegészítők
A német Zack fürdőszobai kiegészítők rozsdamentes acélból készülnek fényes és matt szálcsiszolt kivitelben. Megvásárolhatók a Zenit Home üzletében. |
|
||||||