

Konzolasztalok új formábanA konzolasztal, ez a hosszú időre méltatlanul mellőzőtt bútordarab, most ismét a figyelem fókuszába került. A legnevesebb tervezők is felfedezték a benne rejlő lehetőségeket és formailag újraalkották ezt a tradicionális berendezési tárgyat.
A Rapa Nui jócskán túlmutat saját konzolasztal funkcióján, méretesebb tárgyak tárolására, de akár íróasztalként is bevethető. Kősziklát formázó lábazata színezett cementből készült, lapja választható: dió, égetett, vagy természetes tölgy, de lehet 12 mm-es átlátszó üveg is. Lábazata egyben a dísze is az Arpa konzolasztalnak, mely többféle színben – dió, sötét tölgy, vagy lakkozott fehér – és asztallappal – üveg, vagy márvány – is elérhető. Az egymást keresztező, ívelt lábak dinamikus megjelenést kölcsönöznek a bútornak. A 70-es évek sci-fi-be illő bútorait idézi a beszédes Galileo névre keresztelt konzolasztal. A bolygórendszerek bonyolult szövevényét megjelenítő, csiszolt, rozsdamentes lábazat egyben a bútor dísze is, megfelelően stabil alátámasztást nyújt a vaskos üveg asztallapnak. A gravitációra fittyet hányva stabilan áll a Tour konzolasztal, melynek alapja festett acél, az ellipszis alakú lábazat dió, lapja pedig üveg, vagy kívánság szerint dió is lehet. Az asztal teherbírása legfeljebb 10 kg, a falhoz rögzítése elengedhetetlen. Könnyed és látványos bútordarab. Szinte észre sem vesszük, amikor viszont igen, nem tudjuk róla levenni a szemünket. Az Altamura egyetlen darab üvegből hajlított konzolasztal, középen a lendületes ívet megtörő fa polccal. A hatás meglepő és egyedi. Ez a bútor megunhatatlan. Masszív, mégis kecses mejelenés jellemzi a Connor konzolasztalt, melynek tervezője az art deco-ból merített ihletet. A fényes, arannyal futtatott lábazat a gyémánt formájú csomópont és az üveg asztallap eleganciát kölcsönöznek a bútornak. Akár egy geometria ábra egy tankönyvben, olyan a Museum konzolasztal: négyzet, téglalap és kör a jellegzetes formái, míg anyaga acél, üveg és carrarai márvány vagy mésztufa. Szigorú külső, tartós anyagok, megbonthatatlan alakzatok. Üveg és fa az anyaga a Mirage konzolasztalnak, mely légies megjelenésével hívja fel magára a figyelmet. A szögletes üveglapokból és Alpi fából készült bútor szinte bármilyen stílusú enteriőrbe jól beilleszthető. Formailag akár az art deco korából is származhatna az Ungaro konzolasztal, hiszen a stílus minden jellegzetességét magán viseli, ugyanakkor könnyedsége és a kivitelezés már a 21. századról árulkodik. A mahagóni korpuszt füstölt eukaliptusz furnér borítja, dísze az asztallapon körbefutó dekor csík. Igazi funkcionális bútordarab a Gotham konzolasztal. Szinte dísztelen, a csupa szöglet füstüveg korpusz fából készült és tükör felületű fiókot rejt. A minimalista külsőt azonban egy praktikus kiegészítő teszi igazán 21. századivá: indukciós töltő építhető az asztalba. Konzolasztalok széles választéka megvásárolható a ZENIT HOME-ban! ZENIT HOME 1013 Budapest, I., Döbrentei u. 21. Tel.: +36 30 501 7784 E-mail: shop@zenithome.hu www.zenithome.hu www.facebook.com/zenithome Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Geometria a konyhában
Szigorú egyenesek, lágy vonalak, változatos geometriai formák: alkalmazzuk őket bátran a lakberendezésben is, hiszen számtalan lehetőség rejlik bennük.
Egyedi falburkolat otthonra is
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különböző típusú burkolatokból kialakított, egyedi falfelületek is. Mutatunk néhány igazán különleges megoldást! |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Karácsonyi dekorációk kertbe, teraszra Miért kellene a karácsonyi dekorációból kihagyni a kertet, a teraszt? Egy kerti fenyő, kisebb bokrok, a lépcső a legjobb helyet kínálják a díszítéshez. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Salone del Mobile Milano 2023
A Salone del Mobile.Milano, nemzetközi bútor- és designvásár 61. alkalommal kerül megrendezésre a Fiera Milano Rho... » |
![]() |
||||||
|
||||||