Lakberendezés saját kezűlegSaját lakásunk berendezését nem lehet hűbelebalázs módjára intézni. A legrosszabb, amit tehetünk, hogy első felindulásból összevásárolunk egy csomó holmit, amiről úgy gondoljuk, hogy tetszik és hasznos. Aztán kiderül, hogy mégsem. Ezt elkerülendő, hagyjunk időt magunknak.
Az idő kulcstényező, ha oda jutottunk, hogy már „csak” a színeket, a formákat és a berendezési tárgyakat kell összeválogatnunk. Az idő ebben az esetben fontosabb, mint a pénz. Először is nézzük meg azokat az enteriőröket, melyek elnyerték tetszésünket. Ha szükségét érezzük, gyűjtsük össze annak az 5 enteriőrnek a képét, melyek a legnagyobb hatással voltak ránk, melyekben szívesen élnénk. Vizsgáljuk meg a helyiségek felépítését, a mennyezetet, a padlót, az ablakokat, a burkolatokat és a textíliákat. Figyeljük meg a színek összeállítását, a világítást, a díszítéseket. Aztán tanulmányozhatjuk azt is, hogy miképpen rendezik el a bútorokat és a kiegészítőket kedvenc bútorüzleteinkben. Gondoljuk végig, akár fel is írhatjuk, hogy mi tetszik és miért. Ezek a dolgok azért fontosak, hogy határozott, világos elképzeléseink legyenek saját lakásunk belső kialakításáról, így egyben a költséges tévedéseket is elkerülhetjük. 1. Bátran a színekkel!Amikor szemünk rááll a részletekre, észrevesszük, hogy bizonyos színek jobban tetszenek a többinél. Legyünk tisztában azzal, hogy az igazán ízléses és eredeti enteriőrök kialakításához bátorság kell, azaz nyugodtan gondolkodjunk erőteljes színekben, ha azok tetszenek. 2. Készítsünk tablót!Ha egy üzletben megtetszik néhány tapéta vagy textília, nyugodtan kérjünk belőlük mintát. Ezeket rendezgessük el egy nagyobb kartonlapon és tűzzük ide a kedvenc enteriőrjeink fotóit. Használhatunk színmintákat is. Játsszunk ezzel a kompozícióval és vegyük észre, hogy mi hiányzik, illetve mi az, amiből sok. Ezeket cserélgessük, próbáljunk ki új mintát, egészen addig, amíg a végeredményt tökéletesnek nem érezzük. Ez a tabló lesz majd a kiindulási pont leendő tárgyainkhoz, színeinkhez. 3. Figyeljük meg a világítást!Miután kiválasztottuk kedvenc belső tereinket, alaposan nézzük meg, hogy ezekben milyen világítást használnak, honnan jön a fény, hogyan állították be a lámpákat. Ha szórt fényt használnak, hova helyezték a fény forrását: a bútorok, dísznövények mögé, sarkokba, ablakok fölé. Fontos látnunk, hogy hol vannak az olvasólámpák, hány van belőlük, illetve, hogy a tetszetős részleteket megvilágítják-e külön, és ha igen, akkor hogyan. 4. Figyeljük meg a padlóburkolatot és az ablakokat!Mivel burkolták a padlót? Hideg vagy meleg burkolat borítja-e, amit több-kevesebb szőnyeg tesz melegebbé, vagy az egész padlót padlószőnyeg fedi. Van-e a padlónak valamilyen különleges díszítése: festés, intarzia, különlegesen fektetett padlólapok. Ezek mind fontos kérdések. Milyenek az ablakok? Különleges-e az osztásuk, boltívesek, hagyományosak, többsorosak, stb. Van-e az ablakok előtt redőny vagy spaletta, zsalugáter? Használnak-e drapériát a függönynél vagy redőket, fodrokat, esetleg egyszerű, de különleges anyagú-e a függöny? Mire erősítették a függönyt: a karnisok fából, rézből, fémből vannak-e, és hol van a karnis, mire rögzítették azt? A textíliákon, kárpitokon látszik-e külön díszítés, rojt, paszomány, érdekes szegés, zsinórok? 5. Figyeljük meg a bútorokat!Nézzük meg az összegyűjtött képeken, hogy az egyes enteriőrök milyen bútorokkal vannak berendezve – modern vagy antik, esetleg vegyes – és milyen stílust idéznek. A nagybútorokhoz milyen kiegészítőket használnak és ezeket hova helyezték el, valamint, hogy az összképben milyen szerepet játszanak. Csak díszítenek vagy valamilyen funkciójuk is van? Fontos, hogy lássuk, a kárpitozott bútorok formájához milyen textíliát illesztettek. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Karácsonyi díszek készítése Karácsonyi díszekből szebbnél szebbek találhatók üzletekben, vásárokon, ám ha igazán egyedire és különlegesre vágyunk, készítsük magunk a díszeket. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Zack fürdőszobai kiegészítők
A német Zack fürdőszobai kiegészítők rozsdamentes acélból készülnek fényes és matt szálcsiszolt kivitelben. Megvásárolhatók a Zenit Home üzletében. |
|
||||||