Mitől lesz a lakásunk harmonikus?Számtalan apró részlet erősítheti azt az érzést, hogy öröm hazatérni oda, ahol ellazulhatunk, feltöltődhetünk, kipihenhetjük magunkat. Ahol vendégeink is szívesen időznek. Érdemes átgondolni, hogy vajon minden részlettel elégedettek vagyunk-e, vagy vannak olyan zugok, amelyeket megoldatlannak érzünk?
Lakásunk színeiA színek, árnyalatok érzéseket keltenek, finoman megfogalmazott üzeneteket hordoznak, meghatározzák a lakóhelyiségek hangulatát. A megfelelő árnyalatok kiválasztására érdemes elegendő időt fordítani. A fehér tisztaságot és nyugalmat áraszt. Olyan, mint a tiszta papírlap, amelyre bármit írhatunk. "Rugalmas", bármilyen más színt társíthatunk hozzá. A túl sok fehér azonban sterillé, személytelenné teszi a lakást. A zöld a természet szimbóluma, mélyen megérint és megnyugtat. A kék nyugalmat kelt, álmodozásra késztet. Nem véletlen, hogy a leggyakrabban a hálóban és a fürdőszobában uralkodó szín. Számtalan árnyalata azonban a nappaliban és a gyerekszobában is kellemes látványt nyújt. A vörös a szerelem, a lángolás színe, ezért a hálószobában ilyen kiegészítőkkel, apró tárgyakkal őrizzük az érzelmek hőfokát. Jó választás az ebédlőben is, mert növeli az étvágyat. A sárga a napfény színe, jókedvre derít, de bánjunk vele óvatosan. A túl sok sárga lehangolttá tehet és ilyen színű szobában a kisbabák gyakrabban sírnak. A barna az anyaföld, a természet megtartó erejének szimbóluma. Kényelmet, biztonságot sugároz. Nagyobb felületen azonban lehangoló. Érezzük jól magunkatA széthagyott, odadobott tárgyak, az esetlegesen elhelyezett bútorok között biztosan nem lesz jó a közérzetünk, ezért az átgondolt rend, ahol minden a helyére kerül, a ragyogóan tiszta környezet az ott élőkre is kellemes hatást gyakorol. Nagyvonalakban a helyiségek ideális elrendezése a nap járását követi. Jó, ha a hálószobák fekvése keleti, a konyha, az étkező, a nappali és a dolgozószoba déli-délnyugati, a tárolók és a fürdőszoba, ahol kevésbé fontos a természetes fény, lehetnek északi tájolásúak. Alakítsuk ki minden helyiség sajátos karakterét. Válasszuk ki, mire szeretnénk irányítani a figyelmet. A családi fotók kollekcióját kiemeli egy művészi formájú lámpa, az ágyat megszépíti a jól megválasztott takaró. Barátságosabb lesz a nappali, ha úgy helyezzük el az ülőalkalmatosságokat, hogy ne fordítsanak hátat az ajtónak. Az étkező a családi élet központi tere, az összetartozás szimbóluma. A közepére állított, szépen terített asztal, körülötte kényelmes székekkel erősíti a kapcsolatokat. Lakásunk illataSzinte alig van szavunk a különféle illatok megfogalmazására, mégis gyakran ébresztenek bennünk emlékeket, kellemes vagy kellemetlen érzéseket. Azonnal ráismerünk a frissen sült kenyér vagy nagyanyánk szekrényének, kedvesünk parfümjének illatára. Idegen helyre belépve ez az első érzéki benyomásunk, ezért nem mindegy, milyen hatást kelt. Természetes választás a friss levegő, az ápolt gyep, a kerti növények illatát beengedni szellőzetéssel. A zárt szoba elhasznált levegője bágyadttá tesz, míg a beáradó levegővel mi is felfrissülünk, kitisztulnak gondolataink, könnyebben koncentrálunk feladatainkra. Egy cserép illatos jácint, egy csokor gyöngyvirág, néhány szál liliom vagy rózsa a vázában nemcsak látványával bűvöl el, illatával is meghódít. Az elvirágzott rózsákat érdemes megszárítani, üvegtálra rendezni és időnként illóolajat cseppenteni rájuk. A levendula lila varázást csak a molylepkék nem szeretik. Mielőtt a ruhásszekrénybe tennénk – selyempapírba vagy finom muszlinzacskóba csomagolva – élvezzük illatát csokorba kötve, száránál fogva felfüggesztve. Illóolajokból megkomponálhatjuk otthonunk egyedi és összetéveszthetetlen illatát. Az aromaterápia segít a választásban. A nappaliban a cédrus, a fenyő, a rozmaring friss, tiszta illata ellazít, a hálóban segít elaludni két-két csepp kamilla-, levendula- és narancsvirágolaj. Romantikus este hangulatához érdemes kipróbálni a geránium-, a narancs- és az ylang-ylang olajok keverékét. Az illóolajok egészségünk megőrzésében is segítenek. Címkék: helyiség | nappali | konyha | étkező | hálószoba | fürdőszoba | dolgozószoba | bútor | tárolás | világítás
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | A loft jellemzői Egy loft lakás nem csupán különleges berendezést igényel, hanem a hagyományos lakás fogalmának újragondolását is. Mitől más ez, mint a többi? »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Zack fürdőszobai kiegészítők
A német Zack fürdőszobai kiegészítők rozsdamentes acélból készülnek fényes és matt szálcsiszolt kivitelben. Megvásárolhatók a Zenit Home üzletében. |
|
||||||