

Színpompás bútorokPiros polc, zöld szekrény, sárga asztal. Első olvasatra talán elképzelhetetlen, pedig érdemes kipróbálni. Arra kell csupán ügyelni, hogy ezek a darabok jól illeszkedjenek lakásunk színeihez.
Ha színekben gondolkodunk, nem csak a lakástextilek vagy a falak lehetnek színesek. Bár, sokunk még ebben a tekintetben sem elég merész. Való igaz, hogy a túl harsány vagy a túl sok szín, illetve a minták nem megfelelő párosítása zavaros összképhez vezet, de ha kísérletezni támad kedvünk, bátran tegyük meg. Egyszerre csak egy bútorral próbálkozzunk, hiszen gyakran már ez is elég. A jól megválasztott színtől ez a darab a figyelem középpontjába kerül, mondhatnánk, újrahangolja a helyiséget, egészen más hangulatot kölcsönöz az egész lakásnak. Ötletek bútorszínezéshezBárki számára könnyen elérhető és megvalósítható a megunt bútor újrafestése. A 70-es évekből származó komódot már kidobásra ítélték, amikor valakinek eszébe jutott, hogy némi kozmetikával divatos és látványos bútordarabbá születhet. Így kerültek rá a szivárványszínű csíkok. Hogy a külseje még érdekes is legyen, a csíkozás csak a fiókok feléig ér. Fiatalos és egyedi az előszobaszekrényre ragasztott képregény. A papírnyomatot speciális ragasztóval rögzítették a felületre úgy, hogy sehol ne maradjon levegős, hólyagos. Száradás után átlakkozták, ettől a felület fényes lett és olyan, mintha mindig is így nézett volna ki. Égszínkékre festett szekrény érdekes, kazettás ajtóval. A festést gondos csiszolás és fakezelés előzte meg. A lenolaj száradása után következett egy alapozó festés, majd a kékítés. A felületre úgy lehet a legegyenletesebben felhordani a festéket, ha ecset helyett hengerrel dolgozunk. Így szinte kizárt, hogy a festék megfolyjon. Egyedi és nagyon látványos ez a konzolasztal, amit vékony, mintás textillel húztak be. Ez már kárpitos munka, aki hasonlót szeretne, bízza inkább szakemberre a műveletet. A textilt részben ragasztással, részben szögeléssel erősítették az asztalra. A szögek mint díszítőelemek jelennek meg az asztal szélén. Klasszikus komód, lilás rózsaszínben, enyhén antikolva. Egy délelőtt alatt elvégezhető átalakítás. A régi festéket durván csiszoljuk le, de nem baj, ha imitt-amott marad belőle, mert ez adja majd az antikolás alapját. Erre vigyük fel a közepesen fedő festéket vagy vastag lazúrt. A régi festék át fog ütni, ettől lesz kissé kopottas látványú a felület. Ha szükséges, selyemfényű lakkal kenjük át az egészet. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Design pályázat a Coninvesttől A konyhatechnológiával és belsőépítészettel foglalkozó Coninvest idén ősszel meghirdeti első design pályázatát. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Zack fürdőszobai kiegészítők
A német Zack fürdőszobai kiegészítők rozsdamentes acélból készülnek fényes és matt szálcsiszolt kivitelben. Megvásárolhatók a Zenit Home üzletében. |
![]() |
||||||
|
||||||