

Vízmelegítés olasz módraHa vízmelegítőre van szükség, ma már számos lehetőség közül választhatunk. Míg korábban a szokványos és nem túl mutatós modellek voltak csak forgalomban, addig mára a vízmelegítő a fürdőszoba díszévé lépett elő. A dizájn leginkább az olasz modelleken érhető tetten, érdemes tehát megnézni, hogy a szépségen túl mit kínál egy igazi olasz vízmelegítő.
Az Ariston Velis EVO modellje az egész család számára optimális megoldás lehet. Egy olyan otthonban, ahol 50-100-120 liter melegvízre is szükség lehet esténként, jól jöhet egy ekkora kapacitás, ráadásul itt egy gyönyörű, LED kijelzős darabbal állunk szemben. A készülék egy speciális „ECO-EVO” funkcióval is rendelkezik, azaz memorizálja a család melegvíz fogyasztási szokásait és annak megfelelően állítja be magát. Megjegyzi mikor és mennyi melegvízre van szükségünk, így amikor azt látja, hogy reggel 7.00 előtt és este 19.00 óra után használjuk a legtöbbet, napközben nem melegít feleslegesen, inkább a nekünk szükséges időintervallumra koncentrál. Ez az öntanuló funkció nemcsak praktikus, de energiahatékonyság szempontjából is nagyon fontos, ráadásul rengeteget spórolhatunk. Nem kell azonban elkeseredni akkor sem, ha véletlenül napirenden kívül szeretnénk zuhanyozni, hiszen a készülék 50 perc alatt a szokásos időintervallumon kívül is bármikor felmelegíti a szükséges vízmennyiséget. A készüléket bárhova tehetjük, akár elforgatva is felszerelhető. Ha kicsi a fürdőszoba, kerülhet akár a csap alá is, így megszűnik az a kötöttség, ami a hagyományos modellekkel általában együtt jár. Egy dizájnos készüléknél mindig felmerül, hogy vajon mennyire környezetbarát. A Velis EVO kifejezetten energiatakarékos modell, öntanuló funkciójának köszönhetően akár 14 százalékot is spórolhatunk a villanyszámlán. Természetesen a készülék maximálisan megfelel az uniós ErP szabványnak is, energiabesorolása a „B” osztályba tartozik, ami nagyon jónak számít saját kategóriájában, ráadásul a gyártó 7 év garanciát nyújt a termékre. Mindent egybevetve tehát az a véleményünk, hogy: ha vízmelegítő, akkor legyen olasz! Weboldal Címkék:
|
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Karácsonyi dekorációk kertbe, teraszra Miért kellene a karácsonyi dekorációból kihagyni a kertet, a teraszt? Egy kerti fenyő, kisebb bokrok, a lépcső a legjobb helyet kínálják a díszítéshez. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Salone del Mobile Milano 2023
A Salone del Mobile.Milano, nemzetközi bútor- és designvásár 61. alkalommal kerül megrendezésre a Fiera Milano Rho... » |
![]() |
||||||
|
||||||